Sexy Business 101

Azt hiszem,

tévedtem.

És azt hiszem,

azt is tudom, hogy miben tévedtem.

Sőt.

Azt hiszem:

még arra is rájöttem, hogy hogyan fogom csinálni a dolgokat ezután-- másképpen, mint eddig.

És

- ez fontos! -

NEM arra jöttem rá,

hogy Hogyan Vannak a Dolgok.

Csak arra,

hogy én miben tévedten.

Hogy ezután én hogyan fogom gondolni másképpen,

És hogy ezután én hogyan fogom másképpen csinálni.

2005 vége és 2009 vége között úgy gondoltam, hogy egy új üzlet - egy úgynevezett startup - felépítésének valami ilyesmi az evolúciója:

1. Ötlet
2. Tervezés
3. Befektető bevonása
4. A vállalkozás elindítása
5. A vállalkozás működtetése

Úgy gondoltam, hogy ha egy ötletből jó üzlet lehet, - hiszen ha nem lehetne az, akkor mi (az ötletgazdák) miért foglalkoznánk vele? -, akkor az egy befektető számára is jó üzlet lehet, és akkor nincs más dolgunk, mint leprezentálni neki ezt, és bevonni, hogy a tőkéjével segítsen elindítani a vállalkozást.

Azt hiszem:

ebben tévedtem.

2005-ben kezdtem el olvasni Robert Kiyosaki könyveit. Azután vált a meggyőződésemmé a fenti modell.

Az elmúlt négy évben viszont semmilyen bizonyítékát nem láttam annak, hogy ez így egy működőképes modell lenne a szórakoztató- és kapcsolódó iparágak startupjai esetében is.

Semmilyen bizonyítékát.

Értem, hogy hogyan működik ez a modell egy olyan tapasztalt és ismert befektető, mint Robert Kiyosaki esetében, és tudom (mert láttam és-- csináltam), hogy erről a modellről milyen szexi eszmecseréket lehet folytatni mindenféle üzleti reggeliken, milyen szexin lehet előadásokat tartani mindenféle meetupokon, és hogy milyen szexi postokat lehet írni mindenféle blogokon-- DE az elmúlt négy évben egyetlenegyszer sem tapasztaltam, hogy akár én, akár egyetlen olyan ismerősöm, akinek az élményeiről közvetlenül tudnék beszámolni, Valaha Pénzt Keresett volna ezzel a modellel a szórakoztató- vagy kapcsolódó iparágakban.

Amikor megpróbáltam rájönni, hogy mitől nem működik a fenti modell, akkor három problémát találtam, amik külön-külön is bizonytalanná tehetnek egy üzleti modellt, de együtt mindenképpen gyilkosak.

• Probléma a Szívvel
• Probléma a Szexiséggel
• Probléma a Befektetővel

A részletek:

Probléma a Szívvel

Bár korábban úgy gondoltam, hogy ötletgazdákként soha nem forszíroznánk olyan ötletet, aminek jó üzletté fejlesztésében mi magunk nem hiszünk – miért is tennénk ilyet? -, ma már úgy gondolom, hogy DE, időnként nagyonis forszírozunk olyan ötleteket, amiknek jó üzletté alakításában nem – feltétlenül… - hiszünk.

És hogy miért tennénk ilyet?

Mert ez a szórakoztató- és kapcsolódó iparágak. És nem a csavargyár. Itt per definitum a szívünkkel dolgozunk, és per definitum a szívünkkel döntünk-- mégha időnként észérvek alapján is… mégha időnként észérvek-- re hivatkozva is...

Itt sokszor az is elég ahhoz, hogy belevágjunk egy vállalkozásba, hogy beleszeretünk az ötletbe--

--aztán bízunk abban, hogy jó üzlet is kerekedik belőle.

Mert ez a szórakoztatóipar.

A legszubjektívebb üzlet a világon.

Ahol néha olyan vállalkozásokban is hiszünk, amelyek külső szemmel és józan ésszel nem tűnnek igazán megalapozottnak.

És ezekből hol

Hatttalmas Bukás

lesz,

hol meg

Hatttalmas Siker.

Ez a szórakoztatóipar.

Ahol néha olyan vállalkozásokból is Hatttalmas Bukás lesz, amelyek korábban, külső szemmel és józan ésszel is igazán megalapozottnak tűntek.

Már idéztem William Goldmant, a forgatókönyvírót, de itt most megint megteszem.

„Senki nem tud semmit.”

Meg:

„Tessék, elmondom, mi a nagy büdös igazság Titanic-ügyben: az emberek meg akarták nézni.

És most elmondom az igazságot A jövő hírnöke ügyében: az emberek nem akarták megnézni.

Minden más csak mítosz.”


Probléma a Szexiséggel

Az a probléma, hogy szerintem (és ha körbenézek, akkor ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül) a szórakoztató- és kapcsolódó iparágak, valamint az egész befektetősdi őrült szexi.

Egyeseknek.

Különösen a kettő együtt.

Szórakoztatóipar + Befektetés.

Húúú…

Már libabőrös, igaz?

Jó.

Tudom.

A népek általában nem ettől szoktak izgalomba jönni.

De azért vagyunk egy páran, akik mégis.

Szánalmas?

Ilyenek vagyunk.

Nem vagyunk olyanok, mint a népek általában.

Nekünk ez szexi.

De jobbat mondok:

NEM beszélek mások nevében.

Nekem ez szexi.

És ez probléma.

Nem azért, mintha ez valami beteg dolog volna, és azért volna probléma, mert ez nem valami beteg dolog, egyáltalán nem az, nem, nem, nem, nem beteg dolog, nem azért probléma.

Nem--

Nem, nem--

Nem, nem beteg dolog--

Nem.

Illetve.

De.

Beteg dolog.

Nagyonis.

És?

Szóval, nem azért probléma, mert ezek szerint nem vagyok normális.

Mert nem vagyok normális.

Az nem probléma.

Hanem azért probléma, mert megzavar.

Félreviszi a fókuszt.

Mert amikor azt a két szót látom magam előtt, hogy

Szórakoztatóipar + Befektetés,

akkor olyanokat látok magam előtt, mint

Hollywood + Wall Street,

meg olyanokat, hogy

Steven Spielberg + Warren Buffet.

A szexi dolgot látom magam előtt.

Kevésbé az üzletet.

Illetve látom az üzletet is, de annak is inkább a szexi részét.

Egy szuperlátványos prezentációt, amit én tartok, olyan slideokkal, amiktől Steve Jobsnak is kicsordulna a nyál a szája sarkán. Egy minimalista berendezésű, légkondicionált irodát, ahol aláírjuk az első szerződést az első amerikai/izraeli/bahreini befektetővel. Egy csodálatos számlaegyenleget a cégem bankszámlájáról, miután megérkezett az utalás az első amerikai/izraeli/bahreini befektetőtől.

Meg hasonlókat.

(Nem akarom ebbe is Verena Kastot meg a negatív apakomplexusomat belekeverni, de nekem azért elég nyilvánvalónak tűnik a látványos prezentációk, elegáns irodák és csillogó bankszámlák illetve a belsővé emelt apafigura vágyai közötti összefüggés.)

Szóval, csak azt akarom kinyögni, hogy a

Szórakoztatóipar + Befektetés

együtt

nekem

túl szexi.

Eltereli a figyelmemet a lényegről.


Probléma a Befektetővel

2005 vége és 2009 vége között úgy gondoltam, hogy ha egy ötletből jó üzlet lehet, akkor nincs más dolgunk, mint készíteni egy alapos üzleti tervet, az alapos üzleti tervből csinálni egy szuperlátványos prezentációt, azután a szuperlátványos prezentációt bemutatni egy-két befektetőnek, aztán csak hagyni, hogy ők is felismerjék a jó üzlet lehetőségét, és szépen befektessenek a vállalkozásunkba.

2005 vége és 2009 vége között úgy gondoltam, hogy a többi már megy, mint a karikacsapás.

Ezért 2005 vége és 2009 vége között sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne rátalálni minél több potenciális befektetőre, és hogyan, milyen formában lehetne nekik minél több projektet leprezentálni.

Ma már nem gondolom így.

Ma már úgy gondolom, hogy tévedtem, amikor így gondoltam.

Két okból.

1. A potenciális befektetők többsége nehezebben tudja megítélni azt, hogy egy vállalkozás életképes-e, ha csak egy prezentációt lát róla, és nem, mondjuk, az eredmény-kimutatását és a mérlegét. Mi a garancia arra, hogy azok a számok, amik a prezentációban szerepelnek, reálisak? Honnan tudja, hogy nem vígmatrózokkal van dolga, akik már az első bevételek megérkezése előtt Ferrariban kívánnak parádézni?

2. A potenciális befektetők többsége jobban fázik a szórakoztatóipartól, mint valami kevésbé unorthodox szektortól. A szórakoztatóipar túl szubjektív. Túl sok múlik benne a szíven. Túl szexi. Mi történik, ha J. K. Rowling a hatodik Harry Potter után azt mondja, hogy elszállt az ihlet, a hetedik, befejező regényt már nem tudja megírni? Mi történik, ha – ahogy Mundruczó Kornél Delta című projektjével meg is történt – a főszereplő a forgatás megkezdése után indiszponált állapotba kerül, belegyalogol a hideg Dunába, és meghal? A potenciális befektetők többsége a számok emberei. Hogyan tudnának egy ilyen vállalkozás segítségére sietni? Hogyan tudnák egy ilyen befektetés biztonságát garantálni? Gyakorlatilag sehogy. Írót még csak a tévében láttak-- honnan tudnák, hogy mit kell neki mondani, hogy visszaszálljon belé az ihlet? Amikor pedig Mundruczó Kornél előáll azzal, hogy a Dunába veszett Bertók Lajos helyett a filmszínészi gyakorlattal nem rendelkező, kissé különc hegedűművésszel, Lajkó Félixszel játszatná el a főszerepet, mit kellene mondaniuk? Mit kellene gondolniuk???

Természetesen döntenek befektetők prezentációk alapján, és finanszíroznak szórakoztatóipari projekteket is.

De a potenciális befektetők többsége azért a legszívesebben inkább a Szentkirályi Ásványvízbe fektetne be.

Valamibe, ami már bizonyított.

Valamibe, ami decensebb--

--mint Lajkó Félix.

:)

(Imádom Lajkó Félixet:)

Hát, erre jöttem rá.

2010 eleje óta úgy gondolom, hogy egy szórakoztatóipari startup felépítésének valami ilyesmi az evolúciója:

1. Ötlet
2. Tervezés
3. A vállalkozás elindítása
4. A vállalkozás működtetése
5. Növekedés
6. Növekedés
7. Növekedés
8. Befektető bevonása

Vagyis azután, hogy az elmúlt négy évben semmilyen látható bizonyítékát nem tapasztaltam annak, hogy a korai befektetős modell működőképes lenne a szórakoztató- és kapcsolódó iparágak startupjai esetében, az lett a meggyőződésem, hogy amíg nem leszek magam is olyan tapasztalt és ismert befektető, mint Kiyosaki mester, addig a saját erőmből kell elindítanom minden üzletemet.

Befektető bevonása előtt kell felépítenem azt a vállalkozást, ami értéket hoz létre ÉS profitot termel.

Befektető bevonása előtt kell növekedni,

növekedni,

növekedni--

--szervesen,

szervesen,

szervesen--

--együttműködő partnerek bevonásával--

--a nyereség visszaforgatásával--

--egészen addig, ameddig a szerves növekedéshez szükséges már minden létező saját erőforrást felhasznált a vállalkozás,

és a növekedés már nem folytatható tovább--

--csak úgy, hogy valaki, egy külső személy beszáll némi tőkével.

Vagyis, amíg nem tanulok meg eladni--

--vagyis, amíg a vállalkozásomat nem tanítom meg eladni--

--addig NEM gondolkodom befektetőn.

Addig nem jampizom.

Addig „csak” eladok, eladok, eladok.

Addig nem gondolkodom a szexi dolgokon.

Addig:

Sexy Business = Sexy Sales.

És:

Sexy Sales = Profitable Sales.

Addig

MINDENNEL kapcsolatban, ami egy kicsit is szexinek tűnik a tervezés során, azonnal gyanút fogok.

Addig

mantraszerűen ismételgetem magamban, hogy

Sexy Business = Sexy Sales,

vagyishogy

egy vállalkozást nem a befektetők, nem a sztárok és nem a sztorik tesznek majd igazán szexivé, hanem az, hogy a népek megveszik azt, amit árul.

Az, hogy sikeresen ad el.

Addig

ha a tervezés során csak egy pillanatra is meglegyint annak az érzése, hogy a vállalkozás felépítésének egy bizonyos pontját talán majd szexinek fogom érezni, AZONNAL kigyomlálom azt a pontot a tervből.

Mert megzavar.

Mert félreviszi a fókuszt.

Mert eltereli a figyelmet a lényegről.

Arról, hogy

értéket hozzak létre + profitot termeljek + növekedjek.

Szóval, 2010 elejére az a forradalmi:) meggyőződésem támadt, hogy a potenciális befektetők többségét úgy tudom a legegyszerűbben meggyőzni arról, hogy szálljanak be tőkével a vállalkozásomba, hogy csinálok egy sikeres vállalkozást, aminek nem az induláshoz vagy az életben maradáshoz van szüksége az adott tőkére-- hanem csak-és-kizárólag a további növekedéshez.

Most

ebben hiszek.

Mivel pedig megint nem jeleskedtem a számlafizetéssel, és a T-Mobile megint leállította a telefonom kimenő hívásait és az internetemet is kikapcsolta (ezt a postot most a konyhaablakból, a környező házak valamelyikéből levadászott, nem biztonságos és nagyon gyenge wifin lövöm fel a blogra), simán lehet, hogy ezzel az új koncepcióval is tévedek.

De most ebben hiszek.

És most így fogom csinálni.

Nem tehetek mást.

Kipróbálok valamit.

És ha nem működik,

kipróbálok valami mást.

Valami újat.

Fail Faster. Succeed Sooner.

:)